Találkoztam rég nem látott barátos nénimmel (teázás, séta, rezesbanda általi megsüketülés a Vörösmarty téren, fagyizás, még séta), majd búcsú az Örsön. Aztán miután elment, ottragadtam még vagy tizenöt-húsz percre. Megjelent ugyanis egy fiatal páros, előkaptak egy-egy hegedűt, és játszani kezdtek. Vidám tánczenét, népzenét.

Zsúfolt volt a metró előtti tér. Minden szabad felületen árusok. Árultak mindent, kukoricát, virágot, kacatokat. Egy-egy metró érkezésekor valóságos emberfolyam árasztotta el a helyet. És a muzsika. Fergeteges hangulat volt. Egy testesebb néni csettingetett-ringatózott a zene ütemére, páran dobáltunk aprót az egyik kitett hegedűtokba.

Amikor az egyik darab véget ért, egy árus odakiáltott nekik: "Cigányzenét! Rendes cigányzenét játsszatok!" A zenészek egy darabig tanácskoztak, majd rázendítettek egy újabb nótára. A néni ekkor csak úgy spontán táncra perdült, a férje mellette toporgott.

Azon a szürke, unalmas téren még sosem találkoztam ilyen jó hangulattal. Mindannyian, az árusok, a járókelők, együtt élveztük a muzsikát. Aztán az egésznek vége szakadt. Az árusok tíz másodperc leforgása alatt összerámoltak és elszeleltek, gondolom valaki rendőrt kiáltott, bár amíg elindultam, nem értek oda. A fiatalok is elrámolták a hegedűt, mire a virágos meg a néni odaszaladt hozzájuk, hogy nem, nekik nem kell elmenni, csak azoknak, akik árulnak, zenélni nem tilos. De nem akartak balhét, úgyhogy elmentek ők is.

Mindenesetre nem bánnám, ha még összefutnék velük a városban. Nagyon ügyesen játszottak.